a mindenre tapado, szunni nem akaro ho, mint vmi nema osszeeskuves var odakint. fiatal koromban meg gondoltam volna a masnapi forgalomra, esetleges felfordulasra a varosban, arra, h megint nem csereltem le a gumikat, meg effelekre.
ma mar csak, ahogy a kutyam meg en korbejarunk meg egyszer a roncs korul ill. egy kicsit tavolabb is, csak a szepet latom benne, csak a tokeletes, utanozhatatlan csodat.
a vegtelen karnyujtasyira sincs, es ettol megsem erzem magam kisebbnek.
sot.